Rólam

Becsületes nevem Hadnagy Ákos. Kecskeméten születtem ikrek jegy alatt.
Életemről kronológiát nem próbálok meg felállítani. Menet közben úgyis elkalandoznék és tök élvezhetetlen lenne.
Legmegnyugtatóbb foglalatosságom a programozás és az elektronika rejtelmeinek a kutatása. Az áramköröket általában utánépítem, nem saját magam tervezem, bár később szeretném ezt megváltoztatni. Jobban szeretem, ha valami a semmiből születik meg a saját terveim és elképzelésem alapján. Ha érdekelnek az eddigi munkáim, akkor majd mikor kész lesz kattints a munkáim menüpontra és ott megláthatod őket. Persze az öt éves koromban épített homokvárak és mini atomrakéta-silók nem fognak köztük szerepelni.

Elég reál beállítottságú ember vagyok, nem tartozik a kedvenceim közé a magyar irodalom, mint tantárgy.

Hogy miért is készítettem ezt az oldalt?

A válasz igen egyszerű. Úgy gondolta, hogy készítek egy teljesen saját oldalt, ahol egy-két engem elgondolkodtató vagy felháborító dologról fogok szólni. Természetesen az elektronika és programozás sem hiányozhat innen, hiszen ezek a hobbijaim. :)

És hogy miért pont most? Erre is nagyon egyszerű a válasz. Leültem és akartam fejleszteni a többi oldalam, de nem volt sok ötletem, viszont egy új oldalhoz szárnyalt a fantáziám.
Most nézzük végig GyIK módra, hogy mit is akarok elérni az oldallal!

Miért is?

Sok személy weboldalát vagy blogját olvastam és nézegettem, de bizony sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy csak ennyire tellett? Szerintem nem feltétlenül attól jó egy szájt, ha tele van képekkel és mindenféle villogó szarral. Én jobban szeretem a maga nemében egyszerű, használható és jól olvasható weboldalakat. Sokan képesek arra, hogy a használhatóság felé helyezzék a dizájn kérdését. Sajnos ez nem mindig célravezető. Nem azért fognak látogatni egy oldalt, mert nagyon szépen néz ki. Amíg nem nyitották meg az oldalt, addig az nem is látszik. Annál fontosabb a minőségi tartalom. Ezt látják vagy hallják a látogatók az oldalról először és erről alakul ki elsődlegesen az weboldalról alkotott kép.

Ezzel és az összes többi oldalammal minden látogatót arra szeretnék sarkallni, hogy ha belefog akár egy saját weboldal, akár egy portál szerkesztésébe igényes és gondos munkát végezzen és gondolja át, hogyha Ő először járna itt, milyen lenne az oldalról kialakított képe.

Nahmegasztán az egy külön állatfaj, amikor valaki azért csinál magának személyes oldalt, hogy felrakja oda a macskája vagy kutyája esetleg a rágcsálója képét.
Sok ember úgy van vele, hogy valamikor tanult weboldalt szerkeszteni és ötös volt belőle, az nem az jelenti, hogy most is tud minőségi munkát végezni.
Én főleg azoktól vagyok elhalva, akik minden webfejlesztői tudás nélkül nekiállnak szerkeszteni egy oldalt egy ingyenes weboldalszerkesztő szolgáltatónál. Ezekből az életbe nem lesz normális és minőségi munka. Egyrészt a szolgáltatók annyi reklámot tesznek az oldalra, hogy az már gusztustalan, másrészt az ilyen oldalak nagy többsége el akarja hitetni az emberrel, hogy milyen jó a dizájn, de különben olvashatatlan. Tisztára borzalmas, hogy az ilyen oldalak tele vannak olyan scriptekkel, amit még maga az oldal szerkesztője sem tud, hogy hogyan épül fel és éppen hibásan fut az oldalon.
Sajnos elég ilyen oldallal találkoztam már úgyhogy már sztereotípiából sem tévedek ilyen helyekre, ha már meglátom a linkben a gportal.hu, mlap.hu vagy egyéb ilyen minőségi szolgáltató címét. Én ilyen szerkesztővel valahogy nem tudnám kiélni a kreativitásom és a fejlesztési ötleteimet, mivel ezekkel nagyon sablonos oldalakat kehet csinálni és sok esetben nincs helye a saját ötleteknek.

Mi is az a blogolás?

A blog szó miből másból egyszerűsödött volna le, mint a weblog szóból, ami magyarul webnaplót jelent. Erről egy elég jó kis leírás található a Wikipédián. A blog lényege, hogy olyan bejegyzéseket tartalmazó oldal legyen, ami a legjobban hasonlít egy rendes naplóra, tehát kronologikusan vannak benne az egyes bejegyzések.

Én és a blogolás, mint tevékenység…

Ezen az oldalon ez a legégetőbb kérdés. Úgy érzem, hogy nem tudom magam elképzelni, hogy minden nap blogolok valami értelmeset a kedves látogatóimnak, így majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Sajnos a szabadidőmben nem mindig jut időm a blogolásra. Azért megpróbálok érdekes tartalommal szolgálni minél kisebb időközönként. Mindenesetre egy galéria szerűséget szeretnék indítani, mivel sok ökörség található a gépemen és végül is fotózni is szeretek.

Nem szólhatsz be! :)