A(z) ‘Nincs kategorizálva’ Kategória múltbéli bejegyzései

A Villanykörte Összeesküvés – A Tervezett Elavulás története

szombat, november 12th, 2011

0

RGB LED-es hangulatvilágítás

kedd, július 26th, 2011

A napokban, mint kikapcsolódás programozgattam egy kicsit és a címben említett eszköz lett a vége, ami magyarra fordítva nem más, mint színkeverős lámpa. Még sajnos csak próbapanelon létezik, ott is csak úgy, hogy 3 ledből van összerakva, nem RGB LED-ből, de a program már működik, és ez jó. :)
Az ötleteket ebből a projectből vettem: http://picprojects.org.uk/projects/rgb2/index.htm
A program teljesen saját lett, holott ugyan úgy működik, mint a cikkben említett. Softwares PWM vezérlést használok, mivel ebben a PIC-ebn csak egy PWM modul van, így az csak egy LED vezérlésére lenne elegendő.

Lényegében annyi az egész, hogy beállított programok alapján változtatja a 3 szín (Vörös, Zöld, Kék = Red Green Blue = RGB) fényerejét, így különböző színösszeállításokat hoz létre. A hatás akkor lenne teljes, ha RGB LED lenne bekötve (mind a 3 szín egy tokozásban van), de a videón csak a 3 arab megfelelő színű nagyfényerejű LED van. A hungarocell darab a színek keveredését segíti elő, sajnos ez nem nagyon látszik.

A végén egy videó:

Természetesen a végleges verzióról is fogok írni. Ha egyszer elkészül…

0
Posted in Nincs kategorizálva |

Ubuntu 11.04

szombat, április 30th, 2011

28.-án (csütörtökön) megelent az Ubuntu új kiadása, amit immár Unity kezelőfelülettel szállítanak. A fejlesztők ezen lépése igen nagy ellentmondást váltott ki egyes felhasználókból. Én azon a véleményen vagyok, hogy minimum két hét használat után derül ki, hogy jó-e vagy nem. Ezért én is feltelepítettem, hogy kipróbáljam. Elsőre egy kicsit furcsa a kezelése számomra, de majd meglátjuk.

De azért kedvcsinálásnak egy pár kép:

0
Posted in Nincs kategorizálva |

25 éve történt a csernobili atomkatasztrófa

kedd, április 26th, 2011

A csernobili atomkatasztrófa 1986. április 26-án történt az ukrajnai Pripjaty és Csernobil városok melletti atomerőműben. Ez az eset volt az atomenergia felhasználása történetének legsúlyosabb katasztrófája.
A védőépületek hiánya miatt radioaktív hulladék hullott a Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire és az Egyesült Államok keleti részére.

A Csernobilt ért katasztrófa után úgy gondolták, hogy a területen többgenerációnyi időre megszűnik az élet, de szűk negyedszázaddal később a reaktortól négy kilométerre, Pripjaty szellemvárosában az aszfalt repedéseiből gyomnövények és fák törnek az ég felé.

A bejegyzés apropója tulajdonképpen a következő videó, amit a lengyel Arkadiusz Podniesinski készített fejkamerájával:


Chernobyl exploration [ENG version] from Arkadiusz Podniesinski on Vimeo.

0
Posted in Nincs kategorizálva |

PICkit2 vásárlás

hétfő, december 27th, 2010

Mint azt a múltbéli bejegyzéseimben olvashattátok, elkezdtem mélyebben is foglalkozni a PIC mikrovezérlőkkel. Először egy LPT portos égetővel kezdtem, de nagyon sikerült is megbánnom. A kezdetekben nem sok sikerélmény ért, de azért sikerült felprogramoznom pár PIC-et vele. Hamarosan kiderült számomra, hogyha behatóbban akarok foglalkozni ezekkel a mikrovezérlőkkel mindenképpen egy komolyabb programozóra kell váltanom. Ekkor jött a képbe a PICkit2. Egy klónt akartam építeni. Ki is néztem egy egyszerűt, de sajnos a megépítés után nem akart működni. A gép felismerte, de kis idő múlva le is bontott és a program nem tudott vele kapcsolatot létesíteni. A Hobbielektronika fórumán sem tudták a megoldást a hiba okára, azt javasolták, cseréljem ki a FET-eket. Sajnos ez sem segített. Innen nézve érdemesebb lett volna megépíteni egy fokkal összetettebb klónt, amiben benne lettek volna a FET-eket védő ellenállások is. Sajnos arra a következtetésre jutottam, hogy nem érdemes még egyszer megépíteni, a gyárival jobban járok. A gyáriban működik a kimeneti feszültség szabályozása, a Programmer To Go funkció.
A beszerzéshez egy elég nagy kört kellett futni, mivel két nappal a vásárlás elhatározása előtt fogyott el a Cipc@dnál. Kértem tőlük ajánlatot, hogy mikorra tudnák szállítani, de csak egy irreális időpontot kaptam és én karácsonyra szerettem volna beszerezni. Muszáj volt keresnem egy másik boltot, ahol megrendelhetem. Találtam még két helyen. Gyorsan regisztráltam az első helyre, de valahogy a fizetési eljárás kicsit ködös volt nekem, ezért mentem a másik bolthoz, ami a Farnell volt. Sajnos ott sem fogadott jobb helyzet. Regisztráltam az oldalukra, de a megrendelésnél csak bankkártyás és kereskedelmi számlás fizetés volt. Kiválasztottam a kereskedelmi számlával való fizetést, gondolván, hogy utánvéttel küldik. Sajnos ez nem így történt. Másnap jött az email, hogy EU-s kereskedelmi számlával kellene fizetni. Ekkor lemondtam a rendelést a Farnellnél is. Tovább olvasgattam a fórumokat, ahol kiderült, hogy van egy magyarországi cégük is, ahol meg lehet rendelni. Kimásoltam a rendelési számot és megrendeltem a magyar cégnél, ahol GLS futárral utánvéttel kihozták. Minden rendben volt. A német cégtől még jött egy email, hogy megbeszélés árán lehetett volna fizetni utánvéttel is, ráadásul, mivel diák vagyok lett volna 13% kedvezmény is…
Végül tehát megjött a PICkit2 és boldog voltam. Most ecsetelném egy kicsit az előnyeit.
A legnagyobb előny, amiért tulajdonképpen váltottam, hogy lehet vele debugolni. Ez azt jelenti, hogy a PIC-ből futás közben ki lehet olvasni a regiszterek értékeit, követni lehet a program futását, ezek segítségével könnyebb kideríteni a hiba okát. A második és szintén nagyon fontos ok, hogy USB-ről működik, így szinte minden számítógéppel kompatibilis. Mivel gyári PICkit2, van benn egy EEPROM, amibe be lehet írni egy tetszőleges programot, ami számítógép nélkül is be tud programozni a kiválasztott PIC-be. Ez tipikusan akkor hasznos ha valamikor sok PIC-et kell majd felprogramozni. Ilyenkor csak 5V kell a programozónak és működik. A kimeneti feszültségei szabályozhatóak, ez különösen akkor hasznos, ha a céláramkör a programozóról kapja a tápfeszültséget. Természetesen a PICkit2 programjában beállítható, hogy külső tápról vagy a programozó tápjáról jár a céláramkör. Igen minden rendben, minden szuper, de ha ilyen igényeim voltak, miért nem PICkit3-at vettem? Egyrészt, mivel minden PIC család váltáskor átprogramozza az eszközben lévő memóriát. Mivel én szinte fele-fele arányban 16F és 12F családot programozok, igen sokszor át kellene írni. Sajnos a PIC-ek FLASH memóriájának írhatósága is korlátozott, ezért ezt egy kicsit meredeknek tartottam. A másik ok pedig az, hogy a PICkit2-őt a Microchip nyílt forráskódúvá tette az eszköz minden dokumentációját, programjait és kapcsolási rajzát. Ez azt jelenti, hogy bárki fejleszthet rajta, javíthatja a hibát és ami a legjobb a sok programozó kedvű embernek köszönhetően már a Linux is támogatja, ami nálam nagy szó, mivel a legnagyobb részben Ubuntun dolgozok. Amikor Windows-on dolgozok, akkor is van egy nagyon hasznos funkciója, az MPLAB támogatja, így közvetlenül a fejlesztőkörnyezettel programozható.

Hát ennyi lenne eme “rövid” bejegyzésem. Szóval és tettel mindenkinek ajánlom a PICkit2-őt, ha PIC-ekkel akar foglalkozni. Véleményem szerint nem lehet ennél biztosabban működő programozót hobbi használatra szerezni megfizethető áron.
És végül pár kép:

2
Posted in Nincs kategorizálva |

Multitasking test game

vasárnap, július 25th, 2010

Ti mennyi ideig bírjátok ebben a játékban?

Nekem a rekordom csekély 21 másodperc.

Multitasking test game

0
Posted in Nincs kategorizálva |

Egy perces festmény

vasárnap, április 11th, 2010

Hihetetlen…..

Egy perces festmény

0
Posted in Nincs kategorizálva |