A(z) ‘Az élet’ Kategória múltbéli bejegyzései
A Villanykörte Összeesküvés – A Tervezett Elavulás története
szombat, november 12th, 2011Google kétlépcsős azonosítás
vasárnap, április 24th, 2011Szóval, az egész ott kezdődik, hogy többször tiltva lett a Google Account-om sok hibás bejelentkezési próbálkozás miatt. Ezt először felfogtam a véletlennek, robotoknak, stb. Azonban az utóbbi időben nagyon megszaporodtak ezek a hibaüzenetek és komolyan félni kezdtem, hogy egyszer elér a végzet és rálelnek a helyes jelszóra.
Ezen okok miatt elkezdtem olvasgatni lehetséges megoldásokat. Rá is találtam a Google egy viszonylag új szolgáltatására, amiben kétlépcsős bejelentkezést kínál a fiókokba. Ez annyit takar, hogy bejelentkezés után még SMS-ben küldenek egy jelszót, vagy egy kedves női hang telefonon keresztül elmondja a számokat, amit be kell írni a megjelenő mezőbe az interneten. Okostelefonokra van egy külön alkalmazás, ami generálja a kódokat, így nem kell SMS-t vagy hívást fogadni.
A bankok webes bejelentkezéséhez tudnám hasonlítani a módszert. Úgy gondolom, hogy ez egy nagy előrelépés a biztonság terén, még ha egy kis kellemetlenséggel is jár mindig beirkálni a kapott kódot. Természetesen van lehetőség az autentikáció megjegyzésére a gyakran használt gépeken.
Szóval nekiálltam beállítani. Már az elején problémába ütköztem, ugyanis a Google Account kezdőlapomon nem volt meg a lehetőség a beállításra. Kis olvasgatás után találtam meg a megoldást: angol nyelvűre kell állítani a nyelvet, mondjuk a Gmail-ben.
A beálítási folyamat a Gmailből indulva:
A nyelv beállítása után kattintsunk az “Other Google Account settings linkre”, így eljutunk a Google fiókunk “vezérlőpultjára”.

Utána a következő oldalon válasszuk a “Usin 2-step verification” lehetőséget. Itt tudjuk majd beállítani a kétlépcsős azonosítást.

Ez után egy kis bevezetés tárul elénk, hogy mi kel hozzá stb., stb., stb.
Ezek után ki kell választanunk a telefonunk típusát. Ha nem okostelefonod van, akkor az Other lehetőség lesz a nyerő, a bemutatás is ezen vezet végig. Az okostelefonokra egy programot kell letölteni, ami generálja a kódokat.
Ez után meg kell adnunk a telefonszámunkat és kiválaszthatjuk, hogy milyen módon szeretnénk a kódot megkapni. Vagy SMS formájában küldik el, vagy egy telefonhívás keretében szóban mondja el a számítógépük.
Miután megadtuk, kiválasztottuk a módot le kell ellenőriznünk, hogy működik-e. Küldeni fognak egy teszt kódot, illetve ha a másik lehetőséget választottad, mondani fognak egyet, amit be kell írnod. Ezek után a következő lépés keretében kapunk 10 darab egyszer használható kódot, amit akkor használhatunk fel a bejelentkezésre, ha elhagytuk a telefonunkat vagy éppen nincs nálunk. Ezek helyett bármikor lehet újat kérni. Érdemes őket biztonságos helyre elrakni, hogyha egyszer valamilyen szerencsétlenség folytán használni kellene őket, elérhetőek legyenek.
A nagy részével meg is vagyunk, utána már csak pár lépésen kell végigverekednünk magunkat. A biztonságot azért ennyivel még nem ússzuk meg. Meg kell adni egy alternatív telefonszámot is, ha minden kötél szakad, erre is küldenek kódot. Érdemes valamelyik családtag, közeli barát telefonszámát megadni. Ezt már nem kell kötelezően kipróbálni, csak opcionális lehetőség.
Miután remélhetőleg teljes sikerrel végigcsináltuk a lépéseket, visszaállíthatjuk a nyelvet magyarra.
Extra.hu megszűnik – avagy összeomlik a magyar Naruto társaldalom
vasárnap, április 11th, 2010Nemrég bejelentette az extra.hu, hogy a szolgáltatásaikat fizetőssé teszik. Továbbá felajánlotta jelenlegi ingyenes felhasználóiak, hogy kedvezményes áron (-3000Ft) megtarthatják a tárhelyüket, de immár 1Gb tárhellyel. Minden felhasználó megkapta azt a lehetőséget is, hogy használhassa az akármi.extra.hu domain nevet.
A DotRoll cég az extra.hu eddig sem túl fényes megítélését tovább rontotta. Régen amikor még nem volt reklám rajta, akkor nagyon sok ügyfelet elcsábítottak, ugyanis az ATW.hu és az UW.hu is (amik nagy ellenségei voltak) reklámokat raktak ki az oldalak tetejére.
Az exztra.hu a moslék oldalak táptalaja volt. Kipróbálás céljából kifejezetten jók az ilyen ingyenes tárhelyek, de hosszútávon nem érdemes tervezni velük. Sajnos annyi korlátozást vezetnek be, hogy sokszor használhatatlan lesz a szolgáltatás, ezzel csábítva a fizetős megoldásra a felhasználókat.
Én is voltam egy ideig az Extra.hu-nál, de be kellett látnom, hogy egy egyszerű html oldalt sem lehet futtatni a szolgáltatásukon, mert egyszerűen képtelenek voltak stabilan és gyorsan szolgáltatni. Aki tényleg komolyan gondolta a weboldal szerkesztést az átvándorolt valami normális fizetős szolgáltatóhoz aki nem csak ígéretet, hanem szolgáltatást is adott.
Most emlékezzünk egy perces néma csenddel az több szász szar összetákolt Naruto és ehhez hasonló manga oldalakra, amit a szörnyű DotRoll cég tönkretett.
[one minute later]
Még régebben utána olvastam egy kicsit, hogy mi történt az utóbbi időben az extra.hu-val, ugyanis azt lehetett észrevenni, hogy nagyon sok oldalt felfüggesztettek a szabályzat megsértése miatt.
A sajtóközleményükben nagyon érdekes részletekre bukkanhatunk:
“A rendszer gyakorlatilag egy tesztplatformként szolgált mind technológiai, mind szolgáltatási szempontból.”
[...]
“Olyan is előfordult, hogy megkerestek minket szolgáltatásokat fejlesztő cégek terheléstesztre. Ilyen esetben a felhasználók oldalain levő szolgáltatás panelbe ágyaztuk be láthatatlanul a tesztelni kívánt oldalt. Ezzel a felhasználók is jól jártak, mert élvezhették az ingyenes szolgáltatás előnyeit de a látogatóiknak nem jelentett látható többlet terhelést az egy plusz oldal lekérdezése.”
Magyarul az extra.hu felhasználók kísérleti nyulak voltak, bár ők erről nem tudtak. A sajtóközleményben nagy megdöbbenésemre még az is áll, hogy hibás teszt esetén pár perccel később már működött is az összes szolgáltatás. Ez a valóságben nem így volt, hosszú órákon át is állva maradt a szolgáltató.
A következő megdöbbentő mondat az volt, hogy a szolgáltatások penel jó volt (???????) és örömet okozott az extra.hu felhasználóinak. Persze a valóságban ez sem így volt. A legtöbben megszabadultak volna attól a piros csíktól az oldal alján.
“Az árképzésnél lényeges szempont volt, hogy azok is juthassanak tárhelyhez, akik nem tudnak kifizetni havi 12-15 ezer forintot.”
Ez az egész közlemény legmegdöbbentőbb pontja. Nem sokan jutnak el idáig az olvasásban, de ez a sor írja le, hogy a hülye vásárlókra hajtanak, akik elhiszik, hogy egy tárhely havi 10-12 ezer forintba kerül. Egy középkategóriás cég is havi 1-2 ezer forintért adja a webtárhelyet. A DotRoll legolcsóbb csomagja ezzel szemben 7000Ft/év, az extra.hu felhasználói pedig 4000Ft-ért megkaphatják ezt a “minőségi” tárhelyet.
Arra azért végképp kíváncsi lennék, hogy a fizetős felhasználókat is kiteszik-e a szolgáltatások panel gyökereinek, vagy mostmár van esélyünk egy minőségi tárhely igénybevételére.
Ezzel a bejegyzéssel mindenkit arra szeretnék sarkallni, hogyha extra.hu felhasználó volt, akkor ne fogadja el más ajánlatok kiértékelése nélkül a DotRoll ajánlatát, előbb járja körbe az ügyet. Ennyi pénzért egy középkategóris tárhelyet és egy domaint is vehet magának egy évre az ember.
Szerk.: Hosszú keresgélés után rátaláltam egy oldalra ami kifizette a 4000Ft-ot és működik az extra.hu aldomainnel. Nagy meglepődésemre, nem tették ki a szolgáltatások panel. Legalább ezért a pénzért egy szivatással kevesebb.
Kellemes húsvéti ünnepeket!
vasárnap, április 4th, 2010Újra rombolom az idegeket – Íme
szombat, március 27th, 2010Az utóbbi hetekben gondok akadtak a régi bloggal. Az új felállás szerint a blogot a Joomla helyett a WordPress hajtja.
Amelyik bejegyzést érdemesnek ítéltem a továbbközlésre visszaraktam.
Prób álok majd újra érdekes bejegyzésekkel szolgálni, de nem sok időm van még blogolni is.





