április 24th, 2011

Szóval, az egész ott kezdődik, hogy többször tiltva lett a Google Account-om sok hibás bejelentkezési próbálkozás miatt. Ezt először felfogtam a véletlennek, robotoknak, stb. Azonban az utóbbi időben nagyon megszaporodtak ezek a hibaüzenetek és komolyan félni kezdtem, hogy egyszer elér a végzet és rálelnek a helyes jelszóra.

Ezen okok miatt elkezdtem olvasgatni lehetséges megoldásokat. Rá is találtam a Google egy viszonylag új szolgáltatására, amiben kétlépcsős bejelentkezést kínál a fiókokba. Ez annyit takar, hogy bejelentkezés után még SMS-ben küldenek egy jelszót, vagy egy kedves női hang telefonon keresztül elmondja a számokat, amit be kell írni a megjelenő mezőbe az interneten. Okostelefonokra van egy külön alkalmazás, ami generálja a kódokat, így nem kell SMS-t vagy hívást fogadni.
A bankok webes bejelentkezéséhez tudnám hasonlítani a módszert. Úgy gondolom, hogy ez egy nagy előrelépés a biztonság terén, még ha egy kis kellemetlenséggel is jár mindig beirkálni a kapott kódot. Természetesen van lehetőség az autentikáció megjegyzésére a gyakran használt gépeken.

Szóval nekiálltam beállítani. Már az elején problémába ütköztem, ugyanis a Google Account kezdőlapomon nem volt meg a lehetőség a beállításra. Kis olvasgatás után találtam meg a megoldást: angol nyelvűre kell állítani a nyelvet, mondjuk a Gmail-ben.

A beálítási folyamat a Gmailből indulva:

A nyelv beállítása után kattintsunk az “Other Google Account settings linkre”, így eljutunk a Google fiókunk “vezérlőpultjára”.
Gmail fiók beállítások

Utána a következő oldalon válasszuk a “Usin 2-step verification” lehetőséget. Itt tudjuk majd beállítani a kétlépcsős azonosítást.
Google fiók beállítások

Ez után egy kis bevezetés tárul elénk, hogy mi kel hozzá stb., stb., stb.

Kétlépcsős bejelentkezés beállítása bevezető

Kétlépcsős bejelentkezés beállítása bevezető

Ezek után ki kell választanunk a telefonunk típusát. Ha nem okostelefonod van, akkor az Other lehetőség lesz a nyerő, a bemutatás is ezen vezet végig. Az okostelefonokra egy programot kell letölteni, ami generálja a kódokat.

Telefontípus kiválasztása

Telefontípus kiválasztása

Ez után meg kell adnunk a telefonszámunkat és kiválaszthatjuk, hogy milyen módon szeretnénk a kódot megkapni. Vagy SMS formájában küldik el, vagy egy telefonhívás keretében szóban mondja el a számítógépük.

Telefonszám megadása, mód iválasztása

Telefonszám megadása, mód iválasztása

Miután megadtuk, kiválasztottuk a módot le kell ellenőriznünk, hogy működik-e. Küldeni fognak egy teszt kódot, illetve ha a másik lehetőséget választottad, mondani fognak egyet, amit be kell írnod. Ezek után a következő lépés keretében kapunk 10 darab egyszer használható kódot, amit akkor használhatunk fel a bejelentkezésre, ha elhagytuk a telefonunkat vagy éppen nincs nálunk. Ezek helyett bármikor lehet újat kérni. Érdemes őket biztonságos helyre elrakni, hogyha egyszer valamilyen szerencsétlenség folytán használni kellene őket, elérhetőek legyenek.

Biztonsági kódok

Biztonsági kódok

A nagy részével meg is vagyunk, utána már csak pár lépésen kell végigverekednünk magunkat. A biztonságot azért ennyivel még nem ússzuk meg. Meg kell adni egy alternatív telefonszámot is, ha minden kötél szakad, erre is küldenek kódot. Érdemes valamelyik családtag, közeli barát telefonszámát megadni. Ezt már nem kell kötelezően kipróbálni, csak opcionális lehetőség.

Miután remélhetőleg teljes sikerrel végigcsináltuk a lépéseket, visszaállíthatjuk a nyelvet magyarra.